Szükséged van-e rendezvényszervezőre?

Érvek és ellenérvek tömegét lehet felsorakoztatni, bármilyen esküvői szolgáltatásról legyen is szó. A legtöbben ezekből mindig csak azt fogják „kiolvasni”, ami az ő nézőpontjukat alátámasztja.
De tudom, hogy te más vagy! Te nyitott és befogadó vagy, egyébként nem olvasnád ezt a bejegyzést.

Te szereted körüljárni a problémákat, begyűjteni az információkat, hogy számodra a legjobb döntést hozd meg.

Én pedig nagyra tartom ezeket a tulajdonságokat. Éppen ezért nem egy újabb listát tolok eléd, ilyet olvastál már úgyis eleget.

Inkább megosztom veled egy élményemet, amiről tudom, hogy Te érteni fogod.

Gyerekkoromban, abban a csendes alföldi kis faluban, ahol laktunk, az esküvő szinte népünnepély volt. A 300-400 fős lakodalmak teljesen megszokottnak számítottak, ahol valóban ott volt a falu apraja és nagyja.
A nagy nap nem is egyetlen nap volt. Legalább egy héttel előtte már 20-30 rokon, szomszéd és ismerős szorgoskodott a lányos ház körül. A következő héten pedig a fiúsnál…
Ennyien reggeliztek, ebédeltek és vacsoráztak minden nap a lakodalmas házaknál. Hét közben több sütemény fogyott, mint magában a lakodalomban. Mert aki napközben ott segédkezett, annak este illett adni sütit, hurkát, kolbászt, hogy a család otthon ténykedő tagjai se maradjanak kóstoló nélkül.

Mivel 30-40 éve még nem voltak hűtőkocsik, ezért a jeges már hajnalban hozta a méteres jégtömböket, amik a telkek hátsó végében kiásott hatalmas gödrökben várták, hogy körülölelhessék a húsokat és szalmatakaró kerüljön rájuk.
A hétfő és kedd reggelek azzal teltek, hogy folyamatosan érkeztek a lakodalomba meghívott vendégek. Valamelyik közeli rokon sorban felírta mindazt, ami a kosarukban lapult. Igen, már hét közben érkeztek! Tudod miért? Mert hozták a tyúkot, a lisztet, a tojást. Ez „kötelező” része volt az esküvői nászajándéknak. Minden örömszülő gondosan megőrizte a feljegyzéseket a hozottakról. Így tudták, nekik mit és mennyit illik majd vinniük, amikor ők is meghívottak lesznek a következő lakodalomban. A vendégek akkoriban összehordták nem csak az esküvői menü, hanem a heti fogyasztás alapanyagainak is legalább a felét.
Akinek híresen jó pálinkája vagy bora volt, az sértésnek is vette, ha az ő nedűje nem került az asztalra. A buliban a színe és az illata alapján ismerték fel a saját italukat az üvegkancsókban. Erősen figyelték, hogy a sógor borát isszák jobban a vendégek vagy az övékét. Olyan volt ez, mint egy anonim borverseny, ahol a győztes nem lesz a lovagrend kiemelt tagja, mégis hónapokig az ő Irsai Olivérjéről beszélnek majd a kocsmában. Ez pedig nagyobb dicsőség volt akkor, mint ma egy medál.

Kislányként egy óriási hangyabolyra emlékeztetett a lakodalmi forgatag, ahol a külső szemlélő csak annyit lát, hogy rengetegen jönnek-mennek. De az egésznek volt egy nagyon erős és jól szervezett hierarchiája, ahol mindenki pontosan tudta, mi a feladata. Mit kell és mit szabad neki, miért tartozik felelősséggel.
Emlékszem Marika nénire, aki egy mesebeli anyóka volt számomra. Alacsony termetű, hajlott hátú nénike, barna virágos kendővel a fején. Ő volt a sütemények nagy ismerője. Titkos receptjeiért sorban álltak még a tapasztalt háziasszonyok is. A tésztagyúrásnál lesték minden mozdulatát, mint ma egy süti készítő workshopon. Tudta, mennyi tojás kell 200 adag süteménybe, de nem csak darabra! Ha túl kicsiket tojtak a tyúkok, vagy túl nagyot, azt is figyelembe vette. A lisztet az ujjbegyével ellenőrizte és már tette is félre, ami nem volt jó.
A lakodalmakban meg lehetett ismerni az ő süteményeit. Mert mindig pontosan ugyan úgy voltak dekorálva cukros vajkrémmel és ugyanolyan volt az ízük. Soha nem édesebb, soha nem sósabb. Mindig ugyanolyan.
A házigazdák viszont rettegtek tőle!
Amint betette a lábát a lakodalmas házhoz, azonnal lefoglalta a garázst. Egy órán belül kipakoltatott belőle, mert hétfőtől az volt a cukrászüzeme, amiért ő volt a felelős minden „tartozékával” együtt. Intézte a süteményes ládákat, a selyempapírt, és ha kellett, a polcokat is az elkészült finomságoknak.
De hogy lett egy olajos garázsból cukrászüzem? Úgy, hogy ha kellett, ki is festetett… a gazdával! Na ezért rettegett tőle a férfinép. Vigyázban álltak előtte az aratásban edzett macsók. Lesték minden gondolatát, mert a garázs az övék volt, így rájuk hozott szégyent, ha Marika néni nem találta azt megfelelőnek. Az asszonyok meg az ablakból lesték, ahogy a férjeik végre „engedelmeskednek” egy nőnek, és örömmel konstatálták, Marika néninek sikerült, ami nekik már 20 éve nem… végre ki van festve a garázs!

Persze nem csak Marika nénik voltak. Hanem húsfőző Pista bácsik, vagy vendégcsókoló Gazsik, akiknek egész héten az volt a feladatuk, hogy egyetlen segítség se legyen szomjas a lakodalmas háznál.
Nem voltak több oldalas szerződések a vállalásokról és a be nem tartásuk következményeiről. Nem volt vis maior kitétel és a Polgári törvénykönyvvel sem sokat törődtek. Mégis mindenki tudta és tette a dolgát. Tudod miért? Mert megállapodtak. Mert kezet ráztak rá. És akkoriban ennyi elég volt.
Amikor megoldandó helyzet állt elő, nem egymásra mutogattak, hanem közösen elsimították. Néha hangosan ugyan, néha morogva, de elintézték. Mert a gazda őket bízta meg. Ez pedig nem kiváltságokat jelentett elsősorban, hanem feladatokat. Mert akkoriban a szakmai elismerést nem egy agyonfilterezett Instagram poszt alatti szívecske mennyisége jelentette, hanem a következő esküvői felkérés.
Mert nem csak az ínycsiklandó sütinek és a zamatos bornak ment gyorsan híre a környéken…

Akkoriban nem voltak rendezvényszervezők. Elegendő volt az a „kockás” füzet, amelybe gondos elődök összegyűjtötték az esküvő körüli teendőket. Ahol fel volt jegyezve, melyik napokon jár a „jeges”, hogy le lehessen inteni az út szélén állva és szólni neki: 2 hét múlva nálunk lesz esküvő.
Le volt rajzolva, hogy 3 faluval arrébb hol lakik Marika néni és kinél szokott napszámban lenni a lánya, aki esetleg még szólni tud neki.
Benne volt a Pista bácsi is. Az, hogy hány bográcsot és férfit tud hozni a húsfőzéshez. Széljegyzetként pedig a sokadik pár azt is felírta: már fája is van a tűzhöz!
A második oldalon a legjobb zenekar és legtalpraesettebb vőfély után ott sorakozott Gazsi mint a legtökéletesebb vendégcsókoló, akire rá lehet bízni az italos kulcsát, mert ő a lakodalom hetében se nem lop, se nem iszik.

Látod ma mennyivel könnyebb esküvőt szervezni, mint régen?

Ott az internet tele hirdetésekkel, szervező sablonokkal, szoftverekkel. Menyasszonyi csevegők tucatjaiban tudod kikérni mások véleményét. Neked nem kell sátrat állítanod a poros utcán, mert úgyis étterembe mentek. Gödör se kell a hátsó udvarban a jégnek. Minden szolgáltatóval több oldalas szerződésben rögzítitek, kinek mi a dolga és hivatásos vendégcsókolóra sincs már szükség, aki a méregdrága italokat vigyázza.
Ma minden könnyebb.

Sokan éreznek magukban elég erőt és van idejük is a szervezésre.

Számukra felesleges a rendezvényszervező. Én is számtalan profi módon összehozott esküvőn dolgoztam már, ahol a pár maga intézett mindent.

De mi van akkor, ha se kedved, se ambíciód, se időd az előkészületeket intézni?

Akkor annyi lesz csak a feladatod, hogy lehozod a padlásról anyukádék elveszettnek hitt kockás füzetét. Szólsz Pista bácsinak, hogy kell 8 bogrács, de intézzen fát is. Elutazol Marika nénihez három faluval arrébb, és ha még él a drága, akkor főleg szerencsés vagy, mert bónuszként még a garázsotok is ki lesz festve…

MSE weddings