| Neked szól

Örömszülőknek

Örömszülők a láthatáron – Mit tegyünk, hogy ne meneküljenek tőlünk?

Vannak örömanyukák, akiket kifejezetten jó stílusérzékkel áldott meg a sors.

Az otthonuk minden szeglete arról árulkodik, érdemes bevonni őket a dekorációs előkészületekbe. Nem is beszélve az ezermester apukákról, akik műhelye egy kincsesbánya, a szerszámos ládájuk pedig egyenesen nélkülözhetetlen a dekorálás „túléléséhez”.
Akadnak olyan anyukák és apukák is, akik nem túl ügyesek, mégis nagy lelkesedéssel vetik bele magukat az esküvőbe.
De arra is láttam már példát, amikor az ifjú pár nem hagyott más opciót… dekorálniuk kellett.
Ezer meg egy oka lehet annak, hogy most itt vagy. De tudd, bármi is hozott ide, örülök Neked!
Ha egy érdekes sztorid van az oldalamra érkezéseddel kapcsolatban, kérlek írd meg levélben!

Mutass példát vagy adj erőt a többieknek!

Ja, hogy miért tegezlek?
Egyrészt a „Menyasszony a létrán” programban résztvevők átlagéletkora 20 és 35 év között van, tehát nagy többségük a gyerekem lehetne. Ebből következik, hogy veled mint örömszülővel nagyjából egy korosztályba tartozunk.
Másrészt nem hiszem, hogy a tisztelet vagy az odafigyelés „kivívásához” a magázódás lenne a legjobb módszer. Szerintem ezeket ki kell érdemelni.
Az oldalam bejegyzéseiben végig a menyasszonyokhoz szólok majd. Biztos vagyok benne, hogy a nekik címzett mondatok átültetése a te szemszögedbe, nem fog problémát okozni.
Az, hogy örömszülőként aktívan veszel részt a fiatalok nagy napjának előkészületeiben igazán példaértékű. Mégis a legjobb akaratod ellenére is előfordulhat, hogy egyszer csak távolságtartóbbak lesznek.

Kíváncsi vagy, a legtöbb házasulandó miért „menekül” a saját szüleitől?

A húsz éves dekoratőri pályafutásom alatt sok esküvő körüli konfliktust asszisztáltam már végig. Az esetek döntő többségében az örömszülők „majd mi megmondjuk”, „mi tudjuk mi a jó nektek” hozzáállása generálta a feszültséget. Természetesen csupa szülői jószándéktól vezérelve.
Biztos vagyok benne, hogy a legjobbat szeretnéd a fiataloknak. Abban is biztos vagyok, hogy Te más vagy, mint az örömszülők nagy többsége és a Te aktív jelenléted sem korlátozni, sem akadályozni nem fogja őket a szervezésben.
Ezért ha nem tudod eldönteni, hogyan, mit és mennyit tudnál segíteni, egyszerűen kérdezd meg tőlük! A mai fiatalok minden tiszteletük mellett sem kifejezetten rajonganak érte, ha a hátuk mögött döntünk vagy intézkedünk. De ezzel te úgyis tisztában vagy...

menyasszony-a-letran-oromszuloknek-
menyasszony-a-letran-oromszuloknek-
menyasszony-a-letran-oromszuloknek-
menyasszony-a-letran-oromszuloknek-

Gyakorló szülő vagyok én is!

Tudom, hogy néha nagyon nehéz határt szabni a lelkesedésünknek és annak, hogy kinyilvánítsuk a véleményünket az ő dolgaikkal kapcsolatban, hiszen hosszú-hosszú éveken át az volt az egyik feladatunk, hogy amennyire csak lehet, megóvjuk őket a „veszélyektől” és előre jelezzük a következményeket. A szívünk mélyén szinte mindig éreztük, mi a legjobb nekik.

Van egy ötletem arra, mivel tudnád a háttérből támogatni őket úgy, hogy biztosan ne „meneküljenek el”.
Összeállítottam egy dekorációs csekklistát.

Ez egy rendszerezett és tagolt lista, ami a saját szakmai tapasztalataim és jó néhány esküvőre készülő család közreműködése nyomán állt össze. Kifejezetten esküvői dekorációkhoz készítettem. Rendszerezve tartalmazza a legfontosabb kellékeket, eszközöket, alapanyagokat. Segít nyomon követni, mi van már meg és mit kell még beszerezni, mely feladat kinek lett kiosztva.

Mit javasolnak Neked azok az örömszülők, akik már bevetették ezt a listát?

  1. Nyomtasd ki, hogy akár azonnal használható legyen.
  2. Ha szeretnéd, előre egészítsd ki, találsz benne helyet erre.
  3. A következő közös ebéd után csak tedd eléjük, hogy „találtál” valamit.

Esetleg a kávéfőzéshez igyekezve még visszafordulhatsz és megjegyezheted: „Ha tudunk segíteni, szóljatok!”

Felnőttek… már nem biztos, hogy egyezik a véleményünk, nem biztos, hogy azonosak a prioritásaink, és sokszor, amit mi problémaként élünk meg, nekik fel sem tűnik… és fordítva. Már tudják, mi a jó nekik, már nem a mi elvárásainknak kell megfelelniük, hanem a sajátjaiknak. Nem kell – és nem is igen lehet – megmondani nekik, hogy mit és hogyan csináljanak.

Ezzel a csekklistával viszont „csak” támogatod őket, nem szólsz bele semmibe.

Bízz magadban! Abban, hogy éveken át a tőled telhető legjobban tetted a dolgod szülőként és bízz bennük is, hogy megtanulták a leckéket.
Szeresd, támogasd és segítsd őket, de engedd, hogy a végső döntést mindig a jegyesek hozhassák meg. A döntés képessége már rég megvan bennük, hagyd meg nekik a választás szabadságát is.
Ez most az ő esküvőjük lesz!

Töltsd ki az alábbi mezőket, hogy elküldhessem a csekklistát:

Megnézem a Lili Dekor referenciáit!


Iratkozz fel hírlevelemre

hogy elsőként értesülhess minden friss bejegyzésről és akcióról,
illetve, hogy sok érdekes tartalmat olvashass!

Please enable the javascript to submit this form

© 2020 Menyasszony a létrán. Minden jog fenntartva. Terv www.euromarketing.hu